Én forgatom a világot és nekem köszönhető minden ami létezik

Én teremtettem mindent és nekem engedelmeskedik mindenki aki él. 

Nem, egyenlőre nem őrültem meg teljesen – legalábbis ha van patológiám (és szinte beztos hogy akad pár a spájzban) az nem azt a vezérvonalat követi, hogy mindenható lennék és hatalmas, de él velem egy lény, aki erről teljesen mértékben meg van győződve!

Főnixmadár szerint én valami isteni lény vagyok, aki azontúl, hogy képes ételt varázsolni egy pillanat alatt a tálba – és lássuk be a farhát, zabpehely, táp együttes mennyivel nehezebb mint a hal meg a bor – képes világosságot előidézni, mindig tudja hogy az erdőbe merre kell menni  és akinek bizony nem árt engedelmeskedni mert haragja lecsap.

Főnixmadár nem ember, nem kérdőjelezi meg hogy vajon mi lehet az oka, hogy valaki egy kicsi műanyagizébe beszél olyanokkal akik nincsenek is ott, de mivel én telefonálás közben járkálok ez éppen elég ok arra hogy lehessen mellettem jönni és szerelemmel bámulni rám.  Soha nem érti, hogy vajon miért kell lemennünk a városba, mikor ott póráz is kell, minden hangos és a levegő is nagyon büdös – de jön velem rendületlenül, max tüsszög néha és sípol.

Mert Főnixmadár sípol reggel, délben, este – sípol álmában, sokszor nincs is tudatában ennek a vinnyogásnak nem nevezhető magas hangnak amit kiad. Sokszor rászóltam, de a sípolás marad és néha olyan tartományokban  hogy, egyszer egy vékonyabb borospohár belerobban majd az arcomba.  Egyszerűen nem tudja hogy sípol. Nagyon jó kutya, soha nem ugat…
De nemrég rájöttem a sípolás gyökerére. Meghallottam a sípolást a konyhából és kikiabáltam hogy hagyja már abba, de mikor kinéztem az ablakon Főnix az udvaron fülelt hogy az ő egyetlen istene vajon őt hívja-e…  Rájöttem hogy a hang a tv-ből jött,  éppen egy nagy ragadozó madár lebegett az égen a képernyőn. Akkor értettem meg, hogy Főnixmadár bár ebben az életében agártestbe született, belül ő bizony a hatalmas Főnix, a nagy madár, és nem sípolás az hanem vijjogás…

Na de bocsánat a kitérőért. Szóval hatalmas rajongás tárgya vagyok.
A Nagy Madár, (ahogy hívom itthon sokszor) nap közben mellettem fekszik a ketrecébe, és azon órák kivételével mikor múmiának képzelve magát beletekerődik/bújik a takarójába, folyamatosan engem néz – persze agár így bele-bele alszik a drága. Ha ránézek megmozdul az amúgy az ébrenlét óráiban mindig csóváló farok, ha nem látszik éppen akkor is hallom, mert ritmust ver vele a ketrec rácsán.
Ha tovább nézem az áhítat csak nő, a pupillák kitágulnak, a mosoly beragyogja a szobát és boldog elragadtatásában felkel és már jön: „szeress, szeress engem”, mivel takarózik mint az aranyhörcsög, így leggyakrabban 2 méteres pokrócuszályt vonszol maga után, mint valami furcsa kis mennyasszony…
Főnixmadár akkor a legfurcsább ha nevetek. Ha nevetek elönti a boldogság és nagyon-nagyon rossz kutya lesz… rám ugrál, mosolyog, játékosan meg is harap, persze próbálok rászólni de a hangomban még bujkál a nevetés így folytatja…

Főnixmadár szerint másoknak is engedelmeskedni kéne az én hatalmas erőmnek (szerintem is, de sajna sz@rnak rám a hitetlenek ).  Szegénykém meg van róla győződve hogy a világ nagyon rosszul teszi hogy nem folyamatosan engem néz csodálva,  és a kívánságaimat lesve remegve a szolgálat gyönyörétől.

 Van nálunk egy vallás, Főnixmadár Laczkovics hívő, követője nem igazán akad, mert Cimbora született buddhista , Chili pedig szélsőségesen ateista.  Lehet, hogy vallási háború zajlik a házban, mert ugye Chili gyakran indokolatlanul is bántja a Nagy madarat,  mondjuk mivel elkapom és őt büntetem meg(a macskát), már rájöhetett volna hogy én vagyok az isten, de ő úgy döntött hogy együtt uralkodjunk a házban, lehetek én a főisten de majd ő rendet tart mint partner.
Cimka nem vonja kétségbe, hogy én vagyok nagyobb és erősebb , de ő nyugodt és boldog elégedettségben tölti a napjait, szerinte neki joga van a saját útját járni a megvilágosodáshoz.
Ha nem sodorja veszélybe magár akkor járja is csak, hiszen Cimka a lelkem egy átmenetileg különálló testben öntudatra ébredt darabja.

Főnixmadár nem csak szereti istenét, de istene is szereti őt! Nagyon!
Mikor átölelem és mellkasában hallgatom ahogy dobog az a mindig lángoló és szerető szíve, elönt a hála és sokszor még könny is szökik a szemembe (fúj ez már milyen giccses, de így van).

-  Köszönöm, hogy vagy nekem Főnixmadár!
- Én köszönöm, szeretlek, had legyek veled Laczkovics!

- Köszönöm, hogy vagy nekem Cimbora!
 - Mi egyek vagyunk és én is köszönöm Laczkovics!

- Köszönöm, hogy vagy nekem Chili!
- Naná, hogy köszönöd, de szerintem ideje lenne kicsit felforgatni a házat Laczkovics!
Mehetnének itt jobban a dolgok!